My story

12 éve annak, hogy az ösztöndíjas külföldi tanulmányutam megörökítéséhez kaptam egy kompakt fényképezőgépet. Akkor még nem gondoltam, hogy bármi jelentősége lesz. Fotóztam, hogy megörökítsek élményeket, az utamat, hogy megmutathassam a mikrokörnyezetemnek. A belga barátaim " petite chinoise"-nak neveztek, hiszen állandóan fotóztam. Mindent. :) Később aztán hobbim lett, kikapcsolódást jelentett, néha terápiát is. Sok mindenben segített, segít a mai napig. Fontosak a visszajelzések, legyen az pozitív vagy negatív is. Fontos, hogy higgy magadban! Csak úgy fognak mások is hinni benned. Elismerések Ezek lehet másoknak aprók, de számomra oly nagyok. Amikor az elismert fotóművész Csikós Árpád, készíti a barátaid esküvői képeit, és azt a beállítást választja az esküvő főképének, amit én javasoltam. Igen, ez egy elismerés volt számomra. Vagy amikor eljutottam Szipál Márton úrhoz, (teljesen "véletlen" folytán) aki a lakásába engedett, hogy egy- másfél órát szentelt az életéből rám, hogy a fotóimat megmutathassam neki, és véleményezze. Az első kérdése az volt, hogy őszinte legyen vagy udvarias. Szerinted?! Naná, hogy őszinte...abból tanulok. Többet ért bármely workshopnál, amiket akkor mondott, csak nekem. Ittam a szavait, az életéről , a munkásságáról... meg a fotóimról,hogy egész jók, ahhoz képest, hogy kompakttal....Akkor megígérte, ha legközelebb megyek, készít rólam egy portrét...erre sajnos már nem került sor. Sem a közös képre, amit utólag bánok, de akkor úgy voltam, hogy úgyis találkozunk még.:) Amikor kedves iparművész barátom Novák Edith, miután megmutattam a fotóimat megkérdezte, hogy "te mit keresel itt?". Lestem, mint a "luki nyúl". Aztán sokat beszélgettünk, bátorított, hogy leküzdjem a kishitűségemet, az önbizalomhiányomat...és még sorolhatnám. Ő volt az egyik ember, aki biztatott, hogy többet kellene foglalkoznom ezzel a dologgal és iratkozzak be iskolába. Megtettem. Akkor sem gondoltam többre. Jó legyen róla papírom, ebben a Papírországban, aztán ha az élet úgy hozza, lehet kezdek is vele valamit. Vagy, amikor a fotós suliból megismert egyik barátom, azt kommentálta a fotóm alá, hogy felesleges vízjeleznem a képeimet, hiszen anélkül is felismeri. :) Meg amikor a natgeo megosztotta a pipacsos képemet a nyáron. Itt láthatod: http://www.ng.hu/Foto/Onok_kuldtek?1502486256@Skip=896#prettyPhoto[g1]/1/ Sokszor kiábrándultam, türelmetlen voltam. Volt, hogy hetekig, hónapokig nem fogtam masinát a kezembe. Számtalanszor meginogtam. Vagy inkább úgy gondoltam, talán még nem jött el az én időm. De hozzá kell tegyem, hogy az élet adott lehetőségeket, csak nem éltem vele, a kishitűségem miatt. Ma már bánom, de tanultam ebből is. Mi a tanulság? Lépj túl a félelmeiden, és csináld! Légy felkészült, és ragadd meg a kínálkozó alkalmat. Az elmúlt időszak a folyamatos önképzésről szól, szólt és szólni fog. Úgy hozza A "szépek a képeid"-et egy idő után megszokja a fül. Jól esik, nyilván, de... kezded azt tudni, elhinni. Többre vágysz. Bizonyítani akarsz, magadnak. Keveset pályázok. Pedig lehet kellene. Nézem az instás képeket, több száz lájk, több ezer és megállapítom, hogy én is ilyeneket készítek, vagy hogy ezt én is megtudom már csinálni, még sincs ennyi lájk. De lesz. Úton vagyok, az utamon vagyok. Fejlődöm és fejlődni akarok. Hálás vagyok azoknak akik támogatnak, hisznek bennem, és azoknak is akik nem. :) Bőgve írom ezeket a sorokat. Nagy dolog ez számomra, mondhatni mérföldkő. Itt ülök a stúdiómban, a műhelyemben, a kuckómban (!!!). Titkon erről álmodoztam, ábrándoztam, néha ki is mondtam. Hosszú volt az út ezidáig, de ez csak a kezdet. Kezdete valami másnak, valami újnak. Kilépek a komfortzónámból, de felkészült vagyok, és élek a kínálkozó lehetőségekkel. Tudom, hogy a JóIsten segít, mint annyiszor máskor, és fogja a kezem. Messze még a kitűzött cél. De örülök, hogy van, és remény is, hogy megvalósítsam. 12 év...